Hermann Kristóf

1993. szeptember első keddi napján születtem. Gyermekkoromban - sváb család révén - a magnóból csakis a polka-keringő-induló triumvirátusa szólt szalagszakadásig, így a zene szeretete kénytelen volt rám ragadni. Mikor elértem azt a kort és magasságot, hogy már átértem édesapám keresztanyjának 1000 éves padláson rejtegetett harmonikáját, rögvest be is írattak szüleim a Galambos János Zeneiskolába, hogy egy szem fiúkból harmonikás vagy legalábbis olyasvalaki legyen, aki tudja, mire jó az a sok fekete gomb a bal kéznél. Zeneiskolás tanulmányaimat először Agnecz Katalin, majd később Farkas Judit egyengette.

Mikor kiderült, hogy a zeneóráknak nem tananyaga az "Inselbaum" és a "Sej haj Rozi" kicsit alább hagyott a lelkesedésem, de a szülői szigor ezzel mit sem törődve ott tartott, amíg a Soroksári Harmonika zenekarba be nem kerültem Hermann Antal vezénylése alatt. Itt már végre játszottuk a bálokból megszokott nótákat az egyéb komoly darabok mellett.

Miután abbahagytam a zeneiskolai tanulmányaimat, kellő tapasztalatlansággal elvállaltam a Soroksári Férfi Népdalkör hangszeres kíséretét. Jó volt látni, hogy hétről hétre összegyűlnek az "öregek", és együtt dalolják olykor csillogó szemekkel a régi, igazi sváb dalokat. Ekkor jöttem rá talán, hogy mekkora kincs ez számunkra, hogy nem haltak még ki hagyományaink. Ezért ami tőlem telik megteszem, hogy minél tovább fennmaradjanak ezek az értékek.

Tomika 2012-ben keresett meg, hogy szeretne egy fiatal sváb zenekart összedobbantani. Valahogy legbelül, mindig is ez lehetet a cél. A bálokon néztem a menő zenekart, ahogy játszanak, és valahol én is ilyen akartam lenni. Szóval örömmel igent mondtam a felkérésre.

Hangszerem harmonika és nem tangóharmónika.

Kedvenc számaim: Soroksári induló (nyilván), Inselbaum, Seerosen, Erinnerung.